2016. február 11., csütörtök

2.fejezet - Ughawaii


Üdv Ifjú Padavanok! 
Húúúú! Bocsánat a sok késés miatt, de  a dolgok összejöttek: suli, betegség, síelés.  Remélem a következő részt hamarabb feltudom tenni, mert ez a nagy késés nekem se tetszik. A 16 feliratkozó miatt még mindig extázisban vagyok..köszönöm *-*. A történetről annyit: remélem, hogy tetszeni fog, és nagyon várom a véleményeteket. 
U.I: készül az új blogom.

xxxx 
Az asztal jóval több személyre volt megterítve, mint általában. A rozoga szétnyitható bútordarab a templom árnyékába volt kirakva, védve a tűző naptól. Bolygónkhoz képest szokatlanul magas hőmérsékletet lehetett megfigyelni. Eddigi zord, vizes időjárása az elmúlt napokban teljesen eltűnt. Emiatt pedig senki se idegeskedett, normálisnak vették, hogy egyik nap még mindent sár bórít, a következőben, pedig olyan meleg van, hogy az árnyékban is szörnyű.
Egyedül én feszengtem egyfolytában – igaz nem a hőmérséklet hirtelen változása miatt –, úgy éreztem, hogy nem tartozok ide. Mintha egy különálló személy lennék, aki őket nézi, mint holmi műsort. Még Csubi is könnyebben beilleszkedett, pedig ő mióta elhagytuk az Ellenállást nem igen élt szociális életet. Na és ott van Dominic..Mr.Mindent jól csinál.
Olyan emberek vettek körül, akik társnak neveztek, mégse ismertem őket. Ez pedig zavart. Elégszer vágtak át ahhoz, hogy tudjam, nem csak a nevét kell tudnom annak, akivel összefogok. Persze nem tarthattuk „ismerjük meg egymást” játékot zoknilabdával, ahhoz túl sok dolgunk volt.
– Mizu kislány? – fordult oda hozzám a maga lezser stílusával Dominic. Mikor először találkoztam vele, szimpatikus volt. Tudjátok, sötétbarna, már-már fekete haj, csokibarna szemek, tökéletes magasság, széles vállak és izmos testalkat. Egyszóval maga a tökély. Aztán pedig elkezdtünk edzeni és minden nappal egyre jobban felidegesített. Mindenben sokkal jobb volt nálam..Hogy féltékeny voltam-e rá? Dehogy! Ha tökéletes akar lenni hát tegye! De zavart az, hogy tudtam, hogy én jobb lehetek nála, még se jött össze soha se. – Ha nem akarsz társalogni, hát nem kell, csak gondoltam, ha már nem eszel, beszélni akarsz.
A tányérom tényleg üres volt, de a hasam is . Túlságosan elgondolkodtam. Belemertem a zöldségragu szerűségbe, de inkább nem kérdeztem meg, hogy mik az alapanyagok. Ha rosszabbra fordult a sorsom, a múltban ennél gusztustalanabbat is el kellett fogyasztanom a túlélés miatt. Túlélés: ez volt eddig az életem. Nem arra gondoltam, hogy mit fogok csinálni holnap, hanem, hogy vajon élni fogok-e még holnap. Most viszont itt vagyok a galaxis összes jediével, és még mindig nem tudok megnyugodni. Még mindig ott van az az érzés, hogy valami üldöz. Amiben van igazság: gondolom az Első Rend virtuális körözési listáján az első helyre ugrottam.
– Remélem, Rey, elfogadod az ajánlatot – szemben velem, az asztalfőnél ülő Skywalker szólt hozzám.
Nem tudtam mit válaszolni, egyáltalán nem is figyeltem arra, hogy mit beszélgetnek. Gratula Rey!
– Miről is mit gondolok? – össze szorított állkapoccsal „nyomtam” ki a szavakat a számon. Ha ideges vagyok már beszélni se tudok..
– Arról, hogy egy közös pucérkodós, fürdős túrára megyünk. – kacsintott rám Dominic és én majdnem a képébe köptem a kajámat. – Héé, azért nem kell így örülni.
– Bocsánat, de nem igazán figyeltem – vallottam be, de a jelek szerint Skywalker nem lett ideges.
– Téged és Dominicot elvinnék egy helyre nem messze innen – fonta össze a karját a mester. Már végzet az ebéddel, mint mindenki más. Csak az én tányérom volt még tele. Ez van, ha későn kezd el az ember enni.
– Ahová minket nem akar elvinni – forgatta a szemét Diana. Én próbáltam vele kedves lenni, de még mindig ellenségként tekint rám.
– Diana, légy szíves, tedd félre önös érzelmeidet, és segíts az újoncok képzésében. Ha pedig nem tudod félrerakni az érzéseidet, akkor inkább ne zavard meg a munkát – Ward keményen szólt rá. Gépies hangja volt. Nem hasonlított a történetekben lévő jedi mesterekre, inkább olyan volt, mint egy katona. Egy katona, halálos lézerkarddal a kezében.
– Én csak azt mondom, hogy nemrég érkeztek hozzánk, és már te rögtön el akarod vinni őket az Ughwaiia-templomba, ahonnan engem kitiltottál, pedig én vagyok a legrégebb tanítványod.
– Diana igazából, ha jobban megnézzük én vagyok itt a legrégibb tanítvány – szólt közbe Eva. Ő volt az a lány, akivel az időm nagy részét töltöttem. Régen találkoztam már azonos neművel, így jó volt egy kis kikapcsolódás. Végre nem csak fiúk vettek körül.
– Eva, most a jeges sztoridat inkább ne nézzük – nem értettem, hogy mire gondol Diana, de inkább úgy gondoltam, hogy nem szólok közbe. – De Luke mester, miért van az, hogy őt elviszed az Ughwaiia templomba engem pedig az erő több éves használóját nem? Ez a lány még csak kóstolgatja az erőt, nem érdemli meg a templom tudását!
– Diana, eléggé elszomorít, hogy a benned rejlő erő nagyságát te évben méred – Luke mester nem tűnt túl boldognak. Diana szeme pedig egyenes szikrázott. Ha a többiek nem lettek volna ott, szerintem megölt volna. – De Reyt el kell vinnem oda. Egyszer majd téged is elviszlek, de ez most az ő ideje.
– És Dominic miért megy? – a mindig csöndes Erick végre megszólalt. Általában Ward közelében van, mert őt nem Luke tanítja.
– Haver, azt hittem, hogy kedvelsz – fordult oda kissé felháborodva Dominic. De hangjában rejlő felháborodás mögött inkább egy kis humor rejtőzött. Még az én szám és felgörbült egy pillanatra – Most akarnak elvinni valami ősi szekta poros templomába. Ne légy már Diana 2. Ha nagyon akarod, beleraklak a hátizsákomba, és akkor te is jöhetsz. Senki se fogja észre venni szerintem.
– Dominicnak más szerepe van a történetben. A templom mindenki titkát felfedi.
– Szóval végre kiderül, hogy tényleg egy kém? – Diana szemében valami felcsillant. Komolyan ennyire nem bízik senkiben? Mindkettőnkkel úgy viselkedik, mint valami kiirtani való gyomnövénnyel.
– Inkább talán kiderül, hogy látott olyan dolgokat az Első Rendel kapcsolatosan, amik szerinte nem fontosak, de számunkra igen is – Luke helyett Ward válaszolt.
– Remélem nem lenne gond Dominic, de lehet, hogy olyan dolgokat is láttál, ami a közelgő csatában sokat segítene – a fiú megértően bólintott rögtön Luke mester szavaira.
– Végül is csak az elmémbe fog mászkálni...., ha jól értettem egy templom. Ezt a rész még nem igen értem, de semmi extra, csak egy normális délután. 

xxxx
Hátizsákomat a vállamra kaptam, és sietősen a Millenium Falcon kijárata felé szaladtam. Ti mit szoktatok vinni egy spirituális lelki túrára egy elhagyatott templomba? Mert én csak egy vizet raktam be egy kulacsba.
Dominic az egyik fánál támaszkodott, miközben cipőjének az orrával a földet túrta. Sok zsebes, terepmintás gatya volt rajta, amivel teljesen elütött a mellette álló szerzetes ruhában lévő Skywalker mestertől.
– Mehetünk? – nézett fel rám egy pillanatra Dominic. – A templom már vár ránk. Biztosan ki lesz akadva, hogyha késni fogunk.
– Te meg miről beszélsz? – húztam fel a szemöldökömet rögvest. Most komolyan azt mondta, hogy a templom ki lesz akadva, ha késünk?
– Hát, ha a templom képes a felfedni mindent, akkor nem valami, hanem inkább valaki. A valaki, pedig ideges lesz, ha nem érünk oda mikorra a kis noteszéba beírt minket. Tudod, úgy halottam, hogy ezek a régi templomok nagyon szoros időpontok szerint élnek. Ha egyszer lekéstél egyet, többször nem engednek be. És egy ilyen kis hiba miatt talán az univerzum összes temploma meg fog rád haragudni – lépdelt mellettem zsebre vágott kezekkel, és mindezt full komolyan mondta.
– Ekkora zagyvaságot még életemben nem hallottam – feleltem, majd hirtelen kiszakadt belőlem a nevetés. Nem bírtam tovább bent tartani, és Dominic arcán is megjelent egy széles mosoly.
– Ha ideges vagyok mindig ilyen dolgokat találok ki – szólalt meg, mikorra már végre mindketten lenyugodtunk annyira, hogy meg tudjunk szólalni.
– Gyorsabban gyerekek – fordult hátra felhúzott szemöldökkel Luke. Úgy látszott, ő nem értékelte a templomos poént.

xxxx
Menet közben az egész bolygó ugyanolyan kihaltnak tűnt, mint előtte. Nem is csoda, hogy senki sem jött rá, hogy Skywalker itt bujkál. Mert hogy bujkál! Akármennyire is azt hangoztatta egyfolytában, hogy ő(k) a végső küzdelemre készülnek fel. Csak itt a gond az, hogy a végsőre, nem a többire, csak a végsőre. A többit, pedig hagyják Leilára és az Ellenállásra.
A templom, ahová jöttünk, tényleg nagyon elhagyatottnak tűnt. A már majdnem összedőlő templom kerek alakú volt, tetején valaha kupola lehetett, de ez mára már eltűnt. A falak omladoztak, és a legtöbb helyen növény uralta már a terepet. Az bejáratnál nem volt semmilyen ajtó, de úgy látszódott, hogy soha se volt. Belépve a külső nyomornak semmi nyoma se volt -igaz látszódott, hogy már senki se foglalkozik az épülettel – a falat gazdagon díszítették különféle festményekkel és a hold fénye kellően megvilágított mindent a tetőtér hiánya miatt. Bent semmilyen bútordarab nem volt. Az egész egy kör alakú terem volt, aminek a közepén egy fa nőtt ki. Látszódott, hogy az egész építmény a fa köré épült. A törzse szürke volt, nem is, inkább ezüst, a falevelei, pedig sötétlilák. Nem volt magas, a lombozata se volt igen nagy, de a gyökérzete erős volt. A teremben mindent beborított, felkúszott néhány jelen a falra is.
– Ez itt az Ughwaiia – Skywalker levetette a hátizsákját és a falhoz támasztotta. Én is így tettem. – A fa régebbi, mint jedik.
– Ezt honnan tudja? – még Dominicnek is leesett az álla a látványtól. A fának volt valami kisugárzása, amitől az ember csak a gyönyörűséget látta benne. A hold fénye, ahogy megcsillant a faleveleken.
– A fa mutatott olyan dolgokat, amikből le tudtam következtetni – felelte a jedi mester. Lazán összekulcsolta maga előtt a kézfejeit, majd elindult a fa felé. Én csak bámultam magam elé, és azon gondolkoztam, hogy láttam-e már ennél szebb dolgot. Nem találtam az emlékeim között ehhez hasonlót. Igaz, egy kietlen, sivatagos bolygón töltöttem el az életem nagy részét. Ahogy lépdeltem, észrevettem, hogy a lábam alatt a fa gyökérzete megéghetett valaha, sőt biztosan.
Skywalker a fához érve leült a földre. Nem adott semmi jelet, de végül én is leültem mellé, majd Dominic is így tett. Hosszú percek teltek el némán. Talán a jedi mester rövid meditálást hajtott végre, de én inkább nem zavartam meg. Megpróbáltam én is azokat a „trükköket” használni, amiket ő mondott: ha van egy tárgy amiből árad az Erő, akkor használd fel. Ebből az ezüst fából, pedig áradt az Erő. De én még is bármennyire próbálkoztam, nem sikerült semmi. Egy pillanatra még ki is nyitottam a szememet és rájöttem, hogy még Dominicnek is sikerült. Csak én lehetek ilyen szerencsétlen? Nem érdekelt már, hogy nem érek el olyan meditációs szintet, mint más jedik. A fát néztem inkább. A törzsén egyetlenegy görcs sem volt, tiszta sima volt. Már-már annyira tiszta, hogy láttam a saját tükörképemet benne. Az egész nem volt természetes, de mégis nagyon hívogató. Ez az egész fa maga volt a tökéletesség. Az amivé az ember válni akar.
Nem tehettem mást, éreztem, hogy nem szabad, de megtettem. A karom egyszerűen már nem hallgatott rám. Az Ughwaiia irányította onnantól kezdve, nem tehettem semmit.
– Neee! – nyitotta ki hirtelen a szemét Skywalker mester, de más túl késő volt. Az ujjbegyeim hozzáértek a törzshöz. Az utolsó kép az, hogy Luke rázta a vállamat.
Ahogy hozzáértem mintha valahová máshová kerültem volna, vagy inkább más időben. Ugyanabban a templomba jártam, de mégis más volt. A fejem felett még megvolt az üvegkupola, a falakon festmények, szőnyegek és egyéb különleges tárgyak lógtak. A fa körül most három ember térdepelt. Az egyik szembe volt velem: egy ideig néznem kellett mire rájöttem, hogy az Luke mester csak egy bő 10 évvel ezelőtt. Mellette egy kislány térdepelt, de az ő arcát nem láttam. Hosszú, barna haja be volt fonva és Skywalkerhez hasonlóan szerzetes ruhát viselt. Alig lehetett 6 éves, vagy egy kicsivel több. Meg akartam nézni az arcát, de a testem nem mozdult. Akkor jöttem rá, hogy nincsen is testem. Egy szellem voltam egy másik időben. Csak egy külső figyelő.
A kislány mellett egy nagyjából velem egyidős hosszabb hajú fiú ült. Ő egy pillanatra hátra nézett rám..az arca valamiért nagyon ismerős volt. Fekete hajához sápadt fehér bőr társult, a szája pedig legörbülve állt. Látszódott a szemein, hogy nem régen sírt. Nem ismertem, de megsajnáltam.
Hirtelen más időbe kerültem át: most a templomban tetemek feküdtek és egy fiatal lány a jedikardjával vágta z gyökérzetet, több helyen komoly sérülést hagyva a fán.
A következő pillanatban Luke sétál be a kapun a kislány társaságában, majd mindketten leülnek a fához, de a mester most nem kezd el meditálni. Egy ideig nézi a lányt, majd feláll és kisétál egyedül.
Az egésznek amilyen gyorsan elkezdődött, olyan gyorsan vége is lett. Újra a fa előtt ültem, de már minden más volt. Fa nem volt se gyönyörű, se hívogató. Inkább eltaszító és bűzös. A gyönyörű Ughawaiia teljesen eltűnt. Helyette egy görcsös, csupasz, kiszáradt, penészes fa állt előttem, aminek a törzsébe különböző szörny fejeket véstek be.
Ijedtségembe hirtelen hátrébb kúsztam a földön, majd valaki karjaiba érkeztem. Ahogy hátra néztem, rájöttem, hogy Dominic az. Nem akartam újra ránézni az Ughwaiiara, vagy annak a maradványára. Én tettem mindezt? Miattam néz ki most így?
– Mi történt vele? – Dominic arcán a rémület futott át – Az egész teste elkezdett rázkódni, majd...
– Azt majd később elmondom – szólt közbe Skywalker, majd oda hajolt hozzám. Megszorította a kezemet, amitől nem tudom, hogy miért, de jobban éreztem magamat. – Mit látsz most Rey?
– A fa...az Ughawaii beteg – alig tudtam kipréselni a szavakat magamból. Végig attól rettegtem, hogy azt mondja, hogy mindez az én hibám. Megint Rey tönkre tett valamit.
– Hogy mi?? – tólt el magától Dominic. Addig észre se vettem, hogy még mindig a karjai között vagyok. – A fával semmi baj nincsen.
– Légy szíves, Rey, ne ijedj meg, és mondj el mindent, amit láttál, de annyit tudnod kell, hogy, aki utoljára másnak látta a fát az maga Kylo-Ren – a név ütés szerűen vágódott belém. Hirtelen össze állt a kép: a fekete hajú gyerek Kylo-Ren volt, vagyis akkor még Ben Solo. A fiú, akit megsajnáltam. Nagyon mérges lettem magamra, hogy bármi érzelmet is pazaroltam arra az árulóra. Majd hirtelen megéreztem annak a súlyát, hogy mindketten látjuk a fa beteg oldalát. Nem akartam, hogy legyen bármi közös is bennem és abban a gyilkosban.

3 megjegyzés:

  1. Szokásosan ismét nagyon tetszik az írásod :D csak így tovább

    VálaszTörlés
  2. Úúú, egyre érdekesebbek a dolgok! *u*
    (És ne kérdezd, miért csak most kommentelek, miközben már vagy háromszor elolvsastam a fejezeteket :'''D :( )
    Várom a folytatást *,*

    VálaszTörlés
  3. megjövök a sítáborból, és a te komid vár *-* *-* köszönöm

    VálaszTörlés